Oncology Frontiers

Egy új tanulmány szerint a kannabisz egyik vegyülete “jelentős hatással lehet” a hasnyálmirigyrák kezelésére.

Az American Cancer Society (ACS) szerint a hasnyálmirigyrák ötéves túlélési aránya mindössze 9%, és feltételezhető, hogy 2020-ra ez a betegség válik a rák által okozott halálok második vezető okává az Egyesült Államokban.

Viszont egy vizsgálat, amit a Dana-Farber Cancer Institute kutatói végeztek, és az Oncology Frontiers-ben jelent meg, kimutatta, hogy az FBL-03G “egy nem-kannabinoid, nem-pszichotró kannabisz-származék jelentős terápiás potenciállal bír” a hasnyálmirigyrák kezelésében.

Az FBL-03G egy kannabisz-“flavonoid” származék, ezek terményekben, zöldségekben és gyümölcsökben előforduló vegyületek, melyeknek jelentős előnyös egészségügyi hatásaik ismertek. Ráadásul a tanulmány kimutatta, hogy ez a flavonoid-származék alkalmas lehet mind előrehaladott, mind pedig lokalizált hasnyálmirigyrák kezelésére.

Dr. Wilfred Ngwa, a vizsgálatban résztvevő egyik kutató szerint a legfontosabb megfigyelés az volt, hogy ha a flavonoidokkal közvetlenül a tumort célozzák meg, az lehetővé teszi mind az áttétes, mind a lokális tumorsejtjek elpusztítását. Dr. Ngwa még hozzátette, hogy a tanulmány következtetéseinek nagy jelentősége van, mivel a hasnyálmirigyrák a jelenlegi kezelésekkel szemben ellenálló.

A tanulmány azt is állítja, hogy az FBL-03G képes más ráksejteket is megtámadni, megcélozni és gátolni a szaporodásukat. Dr. Ngwa szerint a kutatócsoportot nagyon meglepte, hogy ez a vegyület gátolni képes a ráksejtek szaporodását a test más részeiben fellépő áttétekben is, amelyek nem céloztak meg a kezeléssel.

Ez végül is a várható élettartam megnövekedéséhez vezethet hasnyálmirigyrákos betegeknél, akiket gyakran egy késői stádiumban diagnosztizálnak, mikor a rák már erősen szétterjedt a testükben.

A vizsgálatokat eddig még csak kis állatokon végezték el, de miután pozitív eredményeket kaptak, a kutatók javasoltak egy széleskörű vizsgálatot azzal a végső céllal, hogy a hatóanyag minél előbb klinikai alkalmazásba kerülhessen.

A következő lépés a pre-klinikai vizsgálatok elvégzése lesz, melyek remélhetőleg 2020-ra fognak befejeződni, mondta Dr. Ngwa.

Forrás:
https://www.independent.co.uk/life-style/cannabis-chemical-pancreatic-cancer-flavonoid-treatment-a9073606.html